A szovjet megszállást követő időszakban kibontakozó terror egyik eszköze az internálás volt. Az internálást – más néven rendőrhatósági őrizetet – és a rendőrhatósági felügyeletet először mint büntetési formát, majd mint megelőző kényszerintézkedést használta az egyre jobban erősödő és a kezdetektől kommunista vezetés alatt álló államhatalom. Az idő, a kommunista párt és a politikai rendőrség befolyásának és erejének növekedésével a „reakciósok” köre egyre bővült, és megteltek az internálótáborok és a börtönök. 1945–1946 folyamán majdnem minden megyeszékhelyen volt egy vagy két internáló- vagy gyűjtőtábor; Budapest területén ekkor 15 tábor működött. Csonka-Bihar vármegye székhelye Berettyóújfalu volt, ahol az internálótábor a Szentpéterszegi út mellett található téglagyárban volt elhelyezve. 1946 őszén megszüntették a vidéki táborokat, felülvizsgálták az internáltak ügyeit, majd egy központi internáló- és gyűjtőtáborba, Buda-Délre helyezték a megbízhatatlan személyeket.
A háború utáni internálási joggyakorlat szabályozását Erdei Ferenc belügyminiszter egy 1945. június 21-én kelt bizalmas, közzé nem tett rendeletében foglalta össze. Ez a rendelet korlátlan internálásra jogosította fel azokat a szerveket, amelyeket megbíztak ennek végrehajtásával. Bővült a politikai rendőrség hatásköre, a rendelet az előzetes őrizetbe vételen túl bírósági ítélet nélküli internálásra is feljogosította őket. Ennek értelmében a társadalomnak több mint a fele vált érintetté, a párttagoktól a pártonkívüliekig. Internálni kellett a szélsőjobboldali szervezetek tagjait, a volt „horthysta” katonatiszteket, csendőröket, B listásokat, feljelentőket, besúgókat és mindazokat, akik a „közösséggel közvetlen kapcsolatuk során elsődleges terjesztői voltak a fasiszta propagandának”.
A Bihar vármegye alispáni irati közt megtalált kimutatást – valószínűleg 1949-ben – a Belügyminisztérium Államvédelmi Hatóságának Debreceni Osztálya készítette, melybe a csonka vármegye (viszont a Cséffa-nagyszalontai járás még idetartozott) lakosai közül internált személyeket gyűjtötték össze. Többségük a vármegye valamelyik településén is született. Azonban vannak köztük olyanok is, akik egy másik vármegye területén születtek, és olyanok is, akik ott születtek, de már nem itt volt a lakhelyük, sőt olyanok is, akiknek se a lakhelye se a születési helye nem Bihar vármegyében volt. Az utóbbiakat valószínűleg ott tartóztatták le.
Az adatbázisba a kimutatásban szereplő összes adatmező – internált neve, születési helye és ideje, foglalkozása, lakhelye, anyja neve és internálásának ideje – bevitelre került; továbbá képmelléklet is segíti a kutatást.